Amatőr súlyemelők és testépítők weblapja

современная тренировка тяжелоатлета

'

Beüléses felvétel

(Clean)

Edzéstervben használt jelölő száma: 34


    Technikáját tekintve már tárgyalt gyakorlat a korábbiakban, mint a versenyszerű lökésgyakorlat első harmadát kitevő mozgás (lásd oldalt a 6. menűpontot!) Logikailag a felvételhez tartozik a mellen tartott súllyal való felállás is, amely már a második fázis. Mint az súlyemelő közvetítések alkalmával tetten érhető, a versenyzők leggyakrabban a felállás nehézsége végett vallanak kudarcot a lökésben egy adott súlyon. Ilyen esetekben megesik, hogy egyáltalán nem sikerül a felállás, de rendszerint inkább túl sok erőt vesz el a sikeres kilökéstől. Mindkét eshetőségnek áldozatul estek számosan a világ korábbi legjobbjai közül, akik végül az idő egy pontján vesztettek. Így a háromszoros olimpiai bajnok Kakhi Kakhiasvili már 1992. évi olimpiai játékokon győzőtt a 90 kilósok osztályában, szakításban 177.5, lökésben 235 kg-ot teljesítve. Legnagyobb erejét négy évvel később, egy kategóriával feljebb (99 kg), a megváltoztatott súlycsoportban. 185-ös szakítására 235 kilót lökött újfent, megjavítva a 417.5 kg, megállapított világcsúcsot.

kakhiasvilis._felvetel_lokes_235_kg.jpg

1996. Antlanta. Kakhiasvilis két másodperccel a gyakorlat megkezdését követően

http://www.youtube.com/watch?v=YhmAPrbbZTM

Ismét győztes Sydneyben az újabb kategóriában (94 kg). 35 éves korában, utolsó versenyén az athéni olimpián viszont kiesett. A felvett 220 kilóval, háromszor is sikertelenül kísérelt meg felállni. 

2004._athen._kakhiasvilis.jpg

http://www.youtube.com/watch?v=aN_e3fPXz48&feature=related

Négy évvel később Pekingben szintén így járt Kakhiasvilis egykori ellenfele, Szymon Kolecki. Kétszázhuszonnégy kilogrammos sikeres gyakorlata után egy végső 228 kellett volna az olimpiai bajnok címhez, de Kolecki bevált, hintázó rúgójával nem volt képes túljutni a beülésen. 

2008._peking._kolecki.jpg

http://www.youtube.com/watch?v=7hE7tj50s38

    A fenti példákból a guggolóerő elégtelen fejlesztésének mivolta igen helytelen következtetés lenne. Olimpiai magasságokban az edzés tematikája alapvetően bonyolultabb, mint, hogy alkalmazni lehetne az efféle egyszerű összefüggéseket. Bizonyos szinten ugyanis az emberi teljesítmény már nem javítható. Sokkal korábban, már 1984-ben lökött 233 kilót, a szovjet illetőségű Viktor Solodov a félnehézsúlyúak között (90 kg). Napjaink megfelelő kategóriájában a 94 kg-ban a fent említett Kolecki tartja a csúcsot 2000 óta. Ez a súly 232.5 kg. Szintén nagymérvű egyezést mutatnak korábbi és a jelen összetett rekordok. A világ legjobbjai esetében a pár éves időtartamtól, nyolc-tizenkettő, esetenként másfél évtizedig nyúló ún. csúcsteljesítmény-életkorban a felemelt súly mennyisége nem, vagy csak igen elenyésző mértékben növelhető. Meghatározott testsúlyhoz véges erő tartozik, az egyetlen lehetőség beleerősödni a következő súlycsoportba. A súlyemelő tehát potenciális teljesítményét igyekszik nyújtani a legkiemelkedőbb versenyekre, melyek az Olimpia, a Világbajnokság és kontinentális bajnokságok. Az edzői háttér, az orvosok, terapeuták aktív közreműködésével zajló formaidőzítés, bármilyen gondos legyen is, kudarcot vallhat az előre nem kiszámítható tényezők miatt. Például a fogyasztásból adódó gyengülés, vagy izomgörcs a versenyen nem teszi mindig lehetővé az edzésmunka alapján előzetesen számított elvárások bevállását. Az ellenfél többszöri rossz gyakorlata megvárakoztatja a súlyemelőt, és adott esetben szükségessé teszi a bemelegítés újrakezdését. Kisebb-nagyobb sérülések léphetnek fel a felkészülés folyamán. Így Kolecki igen súlyos gerincsérülése miatt öt évig kénytelen volt távolmaradni a versenyektől. 

    Nem szeretnénk a kelleténél jobban összezavarni a súlyemelés iránt érdeklődőt, a fenti illusztrációk célja rávílágítani arra a tényre, hogy aki e sportágba kezd, bizony igen nehéz fába vágja a fejszéjét. Az élsport szintjén való művelése igen kevesek kiváltsága, mindazonáltal igen sok sikerélményt és tartalmas éveket hoz azok számára is, akik rendre igyekeznek szakszerűen javítani önnön legjobb teljesítményükön.

Ez a teljesítmény a beüléssel való felvétel esetén akkor javul, ha több fizikai képesség kerül magasabb szintre, amelyek a szükséges pillanatban egymással összhangban működnek. Éppen ezért a feladat elégtelen megoldása ha a sportoló pusztán az erőalapú elemelésben gondolkodik. Ugyan a súlyemelőnek igen erősnek kell lennie e mozdulat kezdetén, ám mellőzni szükséges az elemelés maximumára irányuló edzést. A felvétel mind kiterjedésére nézve, mind pedig és mozgásszerkezetét tekintve teljesen más. A megtett út hossza lényegesen nagyobb. A súlyemelő munkára fogja a felsőtest gyengébb izmait, mint deltaizmok, a karhajlítók, de a rúd aláforgatásában részt a nagy mellizom és a hollócsőr karizom is. A kiállásban során a lábszár feszítő izmai, míg a felállás során működő egységek értelemszerűen egyeznek a guggoláskor használtakkal. A teljes út két és félszer hosszabb, mint az elemelés esetében. Ugyanakkor a hosszabb mozgás gyorsabban játszódik le. Így jutunk el a teljesen eltérő mozgásszerkezethez. A súlyzó lassan indul, de azután nagy sebességre kell szert tennie. Az erőkifejtés nagysága igen rövid idő alatt maximális értéket ér el lehetségesnél jóval kisebb tömeg felvételekor is. Ilyen esetben a mozgásgyorsaság fokozódik. A nagy erőkifejfejtés és a gyorsaság kombinációja az explozív erő. A meghúzott teher a maximális magasságot elérve a nehézségi erőnek engedve kezd zuhanni lefelé, ezért a súlyemelőnek kellően ruganyosnak kell lennie, hogy a teher ne nyomja össze. A ruganyosság fejlesztésére alkalmasak a helyből végzett távol és magasugrások, illetve a mélybeugrások. A súlyzó felvétele alkalmával lefelé mozgó súly a teljes beülésben megfeszült izmokat erőteljesen nyújtja. Azonban a külső és a belső erőhatás igen gyorsan kiegyenlítődik (izometrikus kontrakció), sőt az erős megnyúlás folytán bekapcsolódik az izom és inreflex ellenirányú erőt képezve. Erre a rúgóra (reaktív erő) épül az akaratlagos felállás. Számos esetben a guggolás ereje vagy nem elégséges, vagy eléggé kifárasztja a súlyemelőt, a felállást követően már nem képes kilökni a súlyt. A koordinációt, az erőkifejtés gyors felfutását igénylő, nagy mozgáspályán, történő felvétel tehát a sportoló jelentős fáradását okozza. A beülésből való felállás során mutatott erő tehát adott esetben nem orvosolható egyszerűen a guggoló teljesítmény növelésével. Számottevő pluszmunkára nem marad kapacitás, így az efféle törekvés fordítva is elsülhet.

1983._moszkva._piszarenko.jpg

1983. Moszkva. Az ólomsúlyban karcsú termetű (121 kg) Piszarenko harmadszor világbajnok. A képen 245 kilós befejező gyakorlata előtt, és közben

http://www.youtube.com/watch?v=Zh5t3_fcEII

    A hatás-ellenhatás törvényén alapuló reaktív erőt, a képzett súlyemelő igyekszik kihasználni, ha módja van rá. Anatolij Piszarenko valószínűleg a történelem legjobb lökője volt a szupernehézsúlyúak között. Saját bevallása szerint edzésen 260-ból kettő ismétlést teljesített, más alkalommal pedig 270 kilóval lökött egyet. Edzései során döntő mértékben támaszkodott a beüléssel való felvételre, amelyben legjobbja 280 kg. Mindezen eredmények vélhetőleg igen közel álltak a valósághoz, ő ugyanis játszi könnyedséggel lökött 265 kilót új világcsúcsot felálllítva, és az összetetettet is megnyerve, 1984-ben a Barátság Kupát, amelyet az Olimpia alternatívájaként tartott a keleti tömb.

pisarenko_265_kg.jpg

1984. Várna. Piszarenko tíz kilóval elmaradt a szakításban Alekszandr Kurlovicstól. A nehezebb testsúlyú ellenfél 255-ös lökő gyakorlata után 265 kilót, új világcsúcsot kellett emelnie az összetett gyözelemhez. 

http://www.youtube.com/watch?v=aDdzFxJRcQA

Piszarenko véleménye szerint a nagy eredményhez önmagában nem elég a fizikai erő a súlyemelő platformon, azt szorozni szükséges az ambicióval, kiváltképp pedig szellemi képességekkel. Ennek megfelelően különösen tudatában volt a jó technikai időzítésnek és számított az izmokban fellépő rugalmas energiára. A legfőbb ellenfele, a későbbiekben kétszeres olimpiai bajnok, a hasonló erejű Alexander Kurlovics, aki szívesen pédálozott Piszarenkoval. Emlékezett amint az inkább kihagyott egy 260-al megtartandó guggoló edzést,  csakhogy ugyanazt a súlyt felvehesse öt nap múlva. Leonyid Taranyenko pedig úgy véli, ha Piszarenko azzal a súllyal, amit képes felvenni mellre, alighanem nem tudna felállni, ha azt néhány másodpercnyire beülésben kellene tartania. Taranyenko, olimpiai és világbajnok 1987-ben és 88-ban 265.5, majd 266-ra javította a lökés világcsúcsát, de e súlyokat sokkal nehezebben emelte fel. Némileg ellentmond önmagának, mikor ezen archív felvételeken kitűnik a rúgózás latba vetése, amely nélkül szintén nem tudna felállni.

http://www.youtube.com/watch?v=BQZjC7cNbyE

http://www.youtube.com/watch?v=gsXY7KxegAc

taranyenko_266_kg.jpg

Taranyenko ugyanakkor minden guggolásánál tartott egy két másodperces szünetet a mozdulat alján, kiiktatva a reaktív erőt. Igen nagy súly ért el, legjobbja ezzel a technikával 380 kg. Szintén két másodperces lenntartással az explozív erőkifejtést is gyakorolta a guggolás során öt ismétléseket végezve háromszáz kilóval. Ha a súlyemelő a mozdulat alján akaratlagosan ellenáll a lefelé nyomó erőhatásnak, izometrikus módon dolgozik. Mivel a a belső és a külső erő kiegyenlíti egymást, nincs elmozdulás csak feszülés. Az efféle eljárás hozadéka akkor jön jól, ha a versenyzőnek nem sikerült elkapnia a rúgót. Azonban, mint a korabeli 265 kg, vagy még nagyobb súlyról fennmaradt archívum tanúsítja, érdemes kihasználni a reaktív erőt. A súlyemelő, hogy az adott esetben irdatlan energiát képes legyen elnyelni, sőt a maga javára fordítani, szükséges hozzászoknia a szituációhoz. Sok súlyemelő végez ugrásokat súllyal a nyakban. Taranyenko 100-120 kilóval gyakorolta ezt. Ez azonban csak a kilökéshez hasznos. A beüléses felvételhez kiegészítő gyakorlatként a mélybeugrásokhoz javalott folyamodni. A mélybeugrás során sportoló a gravitációból adodó saját tömege szolgál ellenállásként. Az ellenállás annál nagyobb, minnél magasabb szerről történik az ugrás. Ez llegalább fél méter, és biztonsági szempontból ajánlott egy méteren belül maradni, jóllehet a leghatásosabb tartomány ennél nagyobb.

melybeugras_l-lll.jpg

Mélybeugrás

melybeugras_lv-vl.jpg

Természetesen a sportoló kezdetben kis ugrási magasságot választ. Zsámolyról, padról, vagy egymásra helyezett súlyzólapokból képezünk megfelelő magasságot. A leugrás a szer elé történik meg, a sportoló lefékezi az ütközés erejét, majd felugrik az általa megvalósítható maximális magasságra. Ezután ismétel, összesen három-öt ismétlést érdemes végezni, amelyet ugyanennyi sorozatban ismétel újra. A talajra érkezés a történhet lábujjhegyre, telitalpra és sarokra is, azonban utóbbi túl magas kockázati tényezőt feltételez, extrém nagyságú súlyerő lép fel. Fontos szem előtt tartani, hogy minden ugró típusú munka tökéletetesen épp térdeket kíván, a súlyemelő gyakorlatokkal együtt idővel elhasznál.

A felvétel megtanulása

    Szem előtt kell tartani a gyakorlat igen összetett mivoltát, a súly felemelése nem teljesen egyenes vonalban történik, hanem közeledik és távolodik a sportolótól. Ennélfogva történnek irányváltások, midőn egy-egy komplex működési egység átadja a munkát egy másiknak. Megvalósul egy ritmusváltás is, amint a súlyzó elhagyja a térdet, van kiállás, felhúzás, alámenés fékezéssel, valamint a rúd beforgatása. Ehhez képest a felvett súllyal való felállás egyszerű. Mindezzel azt kívánjuk sugallni, hogy a feladatra nem célszerű úgy tekinteni, mint amelyet az edző azonnal átláthatóan megmutathat, vagy fittness-magazinokból pontokba szedett tippekkel világossá tehetik, míg mások buzgón magyaráznak a videókból, miközben lábukkal tapossák a rudat. Az ilyen instrukciók jobbára kritikán aluliak. Ezért a mindenkori érdeklődő inkább alapvető dolgokkal legyen tisztában! Így például az elemelésnek mindig olyan magasságból kell történnie, mint az a súlyemelő versenyrúd, és a ráhúzott nagyobb egységekből, mint a 10, 15, 20 és 25 kilósok. Egyes súlyemelő termekben előfordulnak két és fél, és öt kilogrammos korongok, kifejezetten a tanulás céljára. Azonban nem fog rendelkezésre állni. ilyesmi. A szokványos nagy tárcsákkal a súly, 50, vagy hatvan kiló, amely súly jó lehet az elemelés gyakorlásához, de a felvételhez és beüléshez vélhetőleg túl sok. A standard lap 45 cm átmérőjű lapot használva a rúd kb. 21 cm-re helyezkedik el a padlótól, ezt az űrt fektetet tárcsákkal töltjük ki erre fektetjük a rúd puska, vagy tengely szakaszát. Ez attól függjön melyik utánozza inkább az adott távolságot! A terpesz kérdése egyénre szabott, rézsútos-e vagy párhuzamos. Mindazonáltal a sportolónak számolnia kell a sipcsontot fedő bőr horzsolásával, ha a terpesz párhuzamos. Természetesen az érintett felületek elfedhetőek. Optimális a kisebb, rézsútos terpesz olyan rúdat használva, amely a megfelelő szakaszon csiszolt, így az nem fogja felszántani a bőrt. Mindezen instrukciókból kivehető, hogy a súlyemelőnek közel kell állnia a rúdhoz ha gazdaságosan kíván emelni. Az elemelés megkezdése idején a súlyzó vetülete áthalad a lábfejen. Ha azonban a lábujjakat metszi, vagy a lábfej előtt húzódik, elmondható, hogy a sportoló túlságosan a rúd elé guggol, magával a lábszárral távoltartva azt, az optimális helyzettől. Ezt a mechanikai hátrányt ki kell küszöbölni, mégpedig a súlyemelő inkább ráhajol a rúdra és kevésbé guggol le. Ebben a tethelyzetben a csípő jóval lentebb helyezkedik el, mint a hát. a felkar függőlegesen támaszkodik a rúdra, a hát vonulata valamint a lábak egy háromszöget ábrázolnak ki. Az, hogy miképp fest pontosan, azt a végtagok hossza, a törzsé, a terpesz nagysága, és az alkalmazott fogásszélesség dönti el.

Alekszand Kurlovics esetében a gyakorlat kezdetén a comb közel párhuzamos a dobogóval. A karok, a hát vonulata és lábak egy háromszögetet képeznek.alekszandr_kurlovics.jpgAhogy a térdek nyítnak, a lábszár hátrébb kerül, így a súlyzó függőlegesen haladhat felfelé.

Még a súlyzó elemelése előtt gondoskodni kell a megfelelő fogásról. A legbiztosabb mód a horog fogás. Ennek során a tenyér ránehezkedik a rúdra, miközben a hüvelykujj átfogja alul, amelyet végül a többi négy ujj lezár. Az ilyen fogás ugyan kis súlynál is kényelmetlen az elején, de rövidesen megszokható. Az elemelés döntően a négyfejű combizmok erejével valósul meg, azok kinyítják a comb és a lábszár által bezárt szöget. Kisebb mértékben a far is megemelkedik. Ha a sportoló jól jár el a térd nyitásának és a súlyzó emelkedésének az összhangja valósul meg, egyik sem akad el a másikba. Ha ez a mozzanat nehézkes, jó ötlet külön gyakorolva a súlyt leeresztve ölből. Leengedjük a térd elé, majd felemeljük a kiinduló helyzetbe. Értelemszerűen amint a törzs előredől, a térd hajlik és a comb ereszkedik guggoló helyzetbe. Ha ez megy, a rúd kerüljön a térd alá, egészen a szükséges mértékben leengedve! Az elemeléseket, bármely formában is történjék, szükséges jó pár edzés erejéig gyakorolni, mielőtt a sportoló továbbhalad. A következő lépésben a ritmusváltás elsajátítása a fő feladat. A súlyzó a térdig, vagy valamivel tovább, megfontoltan emelkedik, azután a súlyemelő gyorsít. A tömeg megrántása az elemelés kezdetén kerülendő, mivel a kezdeti lendület után a súlyzó sebessége törvényszerűen lassul. Ez pont ellenkezője a kívanatosnak. Ha figyelmet fordítunk a ritmusváltásra a későbbi kiállás igen határozott lesz, segítve a súly felvételét.

A sportolók testarányai eltérőek. Például egyesek viszonylag rövid törzzsel bírnak, miközben hosszú karokkal rendelkeznek. Esetükben már a térdet elhagyva megkezdődik a karok hajlításakorai_karhajlitas.jpg

A felhúzás időbeli fellépése tehát megelőzi a kiállást. Így a karok már igen erősen hajlítottak a lábujjhegyre álláskor

    Miközben a sportoló az elemelés begyakorlásával foglalatoskodik, célszerű, ha más edzéseken a kilökést állványról, vagy az ahhoz vezető kiegészítő gyakorlatokra (rogyasztás kiállással, láblökéses nyomás) is időt fordít. Szintén hasznos a súly felhúzását gyakorolni karból. Meg kell érteni, hogy a felvétel nem egy fordított fogású bicepszgyakorlat, amelynek során az alkar körívben kerül közel a vállhoz. Így ha a felhúzás mozdulatát hasonlítani kellene az általánosan ismert gyakorlatokhoz, az leginkább az állig húzásra emlékeztetne. Esetünkben azonban szélesebb a fogás. Miközben a sportoló felfelé húzza a rúdat, könyökei oldailrányban emelkednek, az alkar pedig lefelé mutat. A mozgást csak addig kell vinni, amíg az alkar lefelé poziciója fenntartható. Kevéssé ismert, de létezik egyébként ez a gyakorlat függőleges evezés néven. A rúd körülbelül a szegycsont aljáig emelhető.

A felvétel folyamán a súlyzó beforgatása, azaz a vállövre irányuló törekvés általában a szegycsont magasságánál kezdődik, de eltérés lefelé és felfelé egyaránt lehetséges. Az olimpiai bajnok Andrej Csemerkin például igen hosszan húz, a test erősen a beüléshez közelít, mire a könyökét hátrafelé kezdi vinni.

csemerkin_260_kg.jpg

A beforgatás végére a súlyzó a mellkasra kerül, miközben a könyök a súly vetülete elé. A súlyemelő számára fontos a húzásból a ennek a mozdulatnak a külön gyakorlása. A tanulás egy pontján tehát a húzáshoz kell illeszteni a beforgatást. A két mozdulat csak igen kis súllyal szeparálható el egymástól. Már 20-30 kg igényelheti a húzás felgyorsítását, máskülönben adott erejű nem képes a mellkasra venni a súlyt. Ezért a sportoló a megragadott teherrel kis törzsdöntést végez előre bekapcsolandó a törzs erejét. Ilyen módon a súlyzó nagy sebességet érhet el, a felhúzás pedig átfolyik felvételbe. Mindeközben a súlyemeléssel foglalkozó már elsajátította az elemelést, a térd utáni ritmusváltást, a következő lépésben a kiállás megtanulása van soron.

A kiállás egy a hinta mozgásához hasonlatos mozdulat, amelynek során a felsőtest határozottan hátrahajlik, következményeként pedig előrebillen a medence. A mozdulat végén egy lábujjhegyreállás is történik.

Kurlovics a kiállás során nem teljesen nyújtja ki a térdét, a lábujjhegyre való állás pedig mérsékelt. Ugyanakkor nagyon határozott a felsőtest hátravitelekurlovics_taranyenko._a_kiallas.jpgVetélytársa Leonyid Taranyenko teljesen végigviszi a kiállást. A törzs hátrafelé való mozgását viszont korlátozza

A súlyemelő akkor kezdi meg e mozgást, mikor a súlyzó a comb valamely szakaszán halad épp felfelé. Amennyiben erre a mozdulatra körülményes volna rátalálni, a sportoló végezzen törzshajlításokat előre csipőre tett kézzel! A törzs előredöntése során a térdek behajlanak. A visszaállás során nem 90°-ig visszük a felsőtestet, hanem hátrahajlunk. A hátrahajlással egyidejűleg erőteljesen lábujjhegyre állunk. Az egyensúly megtartása kényes lehet, azonban a súlyzót megragadva az megmarad. A súlyemelők többsége a kiállással egyidőben, vagy előtte megvalósítja a súlyzó dobását a combon. Testarányok és a fogásszélesség kérdése melyik szakaszára esik ez a pont. Nem is feltétlen esik egybe a kiállással. A szerző esetében például a dobás és a kiállás térben és időben messze van egymástól. Véleményünk szerint a mai értelemben vett dobásnak nincs jelentősége, és mint ilyen, mellőzhető. Így a súly és combok egyébként kezdetben fájdalmas összeütközését nem tárgyaljuk. Ehelyett a kiálláshoz még hozzátartozó csuklyás emelést tartjuk igen fontosnak. Ez a mozdulat a felhúzás részét alkotja, a vállöv ilyen tipusú megemeléséből származik a deltaizmok oldalirányú összehúzódása, és karok hajlítása. Ha a sportoló csak kiállást (40) végez, a kar nem, vagy csak alig hajlik. E gyakorlatot a későbbiek során igen nagy súllyal lehet végezni, amelynek értéke jelentősen túlmutat a maximálisan felvehető súlyénál.

A kezdő emelőnek a gyakorlat elsajátítása folyamán egy ponton a kiálláshoz kell illesztenie a súlyzó nagy erejű felhúzását a test mentén. A gyakorlatban ezek a mozdulatok egybefolynak. Mivel a súlyemelőnek ekkorra többé-kevésbé már kialakul bizonyos szintű mozgáskészsége, elég ha arra gondol az elemelés indításakor, hogy a súlyt nagy erővel kb. a szegycsontig kell rántania. Ez a teljes mozdulat a felhúzás (36). Jó pár (5-10) edzésen át kell ezt gyakorolni, korrigálva az esetleges hibákat, mint pl. a súly gyors elemelése, a ritmusváltás hiánya, vagy a rúd eltávolodása a törzstől. Célunk a beüléses felvétel elsajátítása, ezért tudatában kell lennünk három alapvető feltételnek. Az emberek többségének achilles-ína rövid, ezért képtelenek telitalppal leguggolni. A rendszeres nyújtáson túl be kell szerezni egy keménytalpú magasított lábbelit (a súlyemelő cipők eleve ilyenek), vagy meg kell oldani a sarok magasabban tartását másképp. Ez könnyedén megvalósítható két-három réteg farostlemez formára vágásával, az átmenet lereszelésével. Az egész becsomagolható az élelmiszerekhez használt fóliába, amit elhelyezünk a cipő hátsó részében. Egy másik szokásos probléma a csukló és a vállöv merevsége, a sportoló képtelen súlyt tartani a mellen, amely még nehézkesebb mély guggolásban. Nyilván a karkeresztezés nem jóhet szóba, az érintett területek kilazításáról szóltunk az állványról való lökésgyakorlat tárgyalásakor. A harmadik kérdés a beülés megkezdésének időzítése. Ez nem történhet a mellkashoz való húzás idején, jóval előbb kell megkezdeni. Rávezető gyakorlatként célszerű kiállni, a felsőtest hátradöntésével, miközben a sportoló egy könnyebb súlyzót, rudat tart mozdulatlanul, körülbelül a köldök magasságában. A következő pillanatban végrehajtja az alámenést, a beülésben a könyök felfelé és előre mutat, a gerinc izmait pedig megfeszíti. Ha ebben már kellően rutinos, a felhúzás egy általa célszerűnek tartott pontján kezdi meg a beülést. Fontosnak tartjuk a terhelés igen óvatos lépésekben való megvalósítását. A kezdő sportoló ne az erőnlétéből induljon ki, hanem számoljon a lehetőséggel, hogy a beülés megvalósítása során nem szerzett még kellő rutint a megfelelő izmok azonnali megfeszítésében! A nyolcvan-száz, vagy a jelentősen nagyobb súlyok ideje eljön, ennek érdekében célszerű kiküszöbölni a türelmetlenség szülte baleseteket.  

    Ismeretes az alámenés gyorsaságának fontossága. A beülés folyamán a sportoló testömegének tehetetlenségi ereje érvényesül, amennyiben a nehézségi gyorsulás lokális értékét (9.78-9.83 m/sec²)  meghaladja. Az alámenést végző sportoló teste lefelé és előre irányul, a fellépő erőhatás pedig ellentétes irányú, a karok közvetítésével jut a súlyzóhoz, amely így felfelé és hátra halad. Mindez fontos lehet, ha a súlyemelő úgy véli adott súlyt már nem képes elegendő magasságra húzni a szakításhoz, vagy felvételhez, azonban a gyorsasága segítségére siethet.


Hivatkozások:

http://chidlovski.net/liftup/l_galleryResult.asp?a_id=116

http://chidlovski.net/liftup/l_olmResult.aspwname=Middle%20Heavyweight&wyear=2000

http://chidlovski.net/liftup/l_athleteResult.asp?a_id=871

http://chidlovski.net/liftup/l_athleteResult.asp?a_id=524

http://193.224.76.4/download/konyvtar/digitgy/publikacio/juhasz_zsolt10.pdf

http://www.dynamiceleiko.com/sportivny/library/news/nv005.html

tesi.ttk.pte.hu/tudomany/tdk/tollar2011.pdf

Arkady Nikitich Vorobyev: Modern training weightlifter

Harsányi László: Edzéstudomány l. (Dialóg Campus Kiadó, 2000)

Eduard Lipovetsky (Sport Express): Interwiew with Anatoly Pisarenko, 2000

Alexander Kurlovich: Personal Communication.

SÚLYEMELÉS. Szakmai szöveggyűjtemény. Budapesti Testnevelési és Sporthivatal 1978.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 196
Tegnapi: 241
Heti: 654
Havi: 4 301
Össz.: 421 361

Látogatottság növelés
Oldal: Beüléses felvétel (34)
Amatőr súlyemelők és testépítők weblapja - © 2008 - 2017 - amatorsulyemelokoldala.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: nyomas állványról - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »