Szakítás: a súlyemelés félreértett fogásneme

3. rész

 

 

Kritika a szakítás technikájának összehasonlító háromdimenziós kinematikai elemzéséről

____A szakítás technikai elemzése a kimeríthetetlen lehetőségek tárháza, amelyet élversenyzők bevonásával újból és újból vizsgálnak, hátha fennakad a mindenkori kivitelezés olyan misztériuma, amely magyarázatot adhat a rendkívüli teljesítményre. Amennyiben az olvasó a weblapunk nyújtotta lehetőségeken felül kutatja a lehetséges mozgáspályákat, ismételten arra fog jutni, hogy a súlyzó útja teljesen különböző lehet, így a "rejtélynek" nem lesz megoldása. A következő esetünk kínai vonatkozású, amelyben kínai sportolók antopometriai (az ember fizikai méreteivel foglalkozó tudomány)vizsgálatát folytatták le, valamint mérték a súlyzó maximális lineáris sebességét és gyorsulását. 
Mivel 2004, 2008, 2012, valamint, 2016-ban egyaránt kínai sportolók nyerték meg a 69 kg-os kategória olimpiai aranyérmét, szakembereik az eredményeket referencia alapúnak tekintették az átfogó vizsgálathoz. Az adatokat a 2015. évi kínai nemzeti bajnokság alkalmával gyűjtötték, valamint 2016-ban, a "Súlyemelő olimpiai kísérletek" versenyeken (az esemény 2008 és 2016-ban is megrendezésre került az Olimpiát megelőzően). A verseny első hat első helyezettjét (69 kg) automatikusan elit sportolónak számított, és így tagja volt Kína nemzeti csapatának. Összesen három olimpiai aranyéremmel bírtak, az olimpiai bajnokok közül kettő egyúttal legalább egy világbajnokságot is nyert, míg egyikük "csak" többszörös Ázsia bajnok.

A másik hat fő a nemzeti bajnokság résztvevői közül került ki. Mindazonáltal a hazai verseny győztese várakozáson felül emelt, ezért ő nem számolták e hat ember közé, és hanem átkerült az elitbe. Később a "Súlyemelő olimpiai kísérletek" versenyén elért eredményét rögzítették a vizsgálatra vonatkozólag.

Ilyen módon a kínai bajnokság 2-7. helyezettjei maradhattak összehasonlító ellentétpárokként szembeállítva a legjobb hat versenyzővel. A versenyzők életkorát, testméreteit, mozgássebességét, és szakítás eredményét rögzítették.

 

1. táblázat: az életkor, testsúly, testmagasság, szakítás eredménye a top és szub-elitben

 

 

Ezután  minden egyes sportolónál a legnagyobb súllyal végrehajtott szakítógyakorlat háromdimenziós kinematikai elemzést végezték el, amelyeknek célja, hogy az összehasonlítás módszer segítségével rávilágítson a felső elit és az alsó elit között megfigyelhető technikai   különbségekre.

Maga az eljárás elég bonyolultnak ígérkezett: egy-egy videókamerát állítottak fel vízszintes sikban, körülbelül tíz méterre a dobogón éppen emelő versenyzőktől, úgy, hogy az egyes kamerák optikai tengelye a súlyemelőktől 45°-os szöget zárjon be. A verseny megkezdése előtt meghatározott keretrendszert alkalmaztak a mozgási tér kalibrálására. A különböző pontok térbeli koordinátáit a videofelvételekből összegyűjtött adatokból számították ki egy lineáris tanszfromációs módszerrel.

A szakítást a rajthelyzettől a beülésig hat fázisra osztották, a térdszög irányának, a súlyzó függőleges sebességének, és a súlyzó függőleges magasságának változása alapján.

1. M1 (a-b): a rajthelyzettől a maximális térdnyújtási szögig;

2. M2 (b-c) a térdszög a maximumtól a minimumig.

3. M3 (c-d): M2 végétől a maximális függőleges emelkedési sebességig.

4. M4 (c-d): M3 végétől a súlyzóval elért maximális függőleges magasságig.

5. M5 (e-f): M4 végétől a súlyzó maximális függőleges eséséig.

6. M6 (f-g): M5 végétől a beülés helyzetéig.

A videóelemzés során probléma, hogy az egyes ízületeket a helyi végtagok elrejtik, vagy egyszerűen nem is láthatók oldalsó kameraállásban. Ebben az esetben becslés módszere a megoldás. Ennek dacára az adatok mégis nagyon pontosak, figyelembe véve, hogy az adatokat feldolgozó személyzet igen pontosan ismeri az emberi anatómiát. A kinematikai paraméterek megszerzéséhez a szakítás folyamata során 17 meghatározott pontot választottak ki a testen, amelyeket manuálisan digitalizáltak, majd kiszámították a sportoló testének tömegközéppontját, végül a súlyzóét is.

Az átlagéletkor, a testmagasság, és a szakítás maximális eredménye a felső elit tagjainál szignifikánsan meghaladta az alsó elit paramétereit. Előbbiek magasabbra emelték a súlyzót is: átlagos húzómagasságuk 117,97 cm-re jött ki. Az alsó elit sportolói csak 104,68 cm magasságot értek el. A hosszabb "meghajtási pálya", hosszabb cselekvési időt jelent a súlyemelő számára, ami jobb feltételt eredményez a súlyzóra gyakorolt erő alkalmazására. Ugyanakkor az alsó elit sportolóinak kisebb testmagasságukra tekintettel viszont nem szükséges olyan magas húzás a sikeres gyakorlathoz.

Figyelemreméltó különbség azonban a súlyzóval elért relatív magasság, a felső kategóriában ez csaknem 70%-a az átlagos testmagasságnak, míg az al-elitben ez 64% alatt maradt 29.

Első olvasatra úgy tűhet, hogy az előbbiek valamit jobban csináltak, de egyetlen érdemük újfent eltérő testarányaikban rejlik. E lehetőségnek nem kell megmaradnia a feltételezés szintjén, hanem pontosan leolvasható az M1, M2 és M3 szakaszok végpontjain mért átlagmagasságokból (zárójelben a szórás értékei).

 

2. táblázat: az emelés átlagmagassága az M1, M2, M3 szakaszok végpontjain

 

 

Noha a súly emelésének ezen pillanataiban a karok még szigorúan nyújtottak, a felső elit esetében az értékek a testmagassághoz képest nagyobb hányadot tesznek ki. A végpontokon elért magasságértékeket elosztjuk a sportolók magasságával, ami a felső elitben 170, míg az alsóban 164 cm.

 

M1 51,92: 170 = 0,3054 -->30,54%, és 45,93: 164 = 0,2800 -->28,00%

M2 66,38: 170 = 0,3904 -->39,04%, és 55,80: 164 = 0,3402 --> 34,02%

M3 89,90: 170 = 0,5288 -->52,88%, és 81,60: 164 = 0,4975 --> 49,75%

 

 

A két csoport között tapasztalt eltérés oka tehát egyértelműen a fizikai arányok különbözőségeiben keresendő: ha például a testmagasság kisebb, a fej aránya rendszerint nagyobb. Következésképp a fej nagyob aránya azt jelenti, hogy a törzsre és a lábra valamivel kisebb hányad jut. A rövidebb láb és törzs pedig szükségszerűen kisebb húzómagasságot eredményez.

A 2015. évi kínai nemzeti bajnokság: a két 69 kg-os induló szakításban választott fogásszélessége látható. Fent az egyik 140 kg-ot teljesítő versenyző, alul a jóval magasabb Si-Dzsi Dzsong, aki megnyerte az összetett versenyt.

 

 

Továbbá, arányos testfelépítés esetén a kisebb testmagasság rövidebb karokat feltételez, ezért a súlyemelő gyakran szűkebb fogást választ. A keskenyebb fogás a rúdon megint a húzómagasság további csökkenését eredményezi.

Az elemzés egyébként megemlíti, hogy két csoport maximális húzómagasságában tapasztalható ellentmondás fő oka az alanyok fizikai (antopometriai) különbségeiben keresendő. A mérések szerint a súlyzó maximális lineáris sebessége (A) és a gyorsulás (B) egyaránt nagyobb volt a felső elit csoportjában. Ezen túlmenően az felső elit emelői nagyobb szögsebességet (C) mutattak a térdízületben az M2 fázis végrehajtása idején 29.

A, B, valamint C magasabb átlagértékei tehát az antopometriai jellemzőinek eltéréséből fakad: a felső elit súlyemelői átlagban magasabbak, így alsó végtagjaik valószínűsíthetően hosszabbak, következésképpen a comb és lábszár által bezárt szög pedig nagyobb.

A térdszöget a comb és a lábszár hosszúsága, egymással kialakított arányuk, a felsőtest és a karok hossza, a választott fogásszélesség, valamint a kiinduló terpesz nagysága együttesen határozzák meg. 

 

 

A térdszög jelentőségéről megelőző cikkünk elején tárgyalt mechanikai pozíció kapcsán már beszéltünk. A súlyzót ugyanazzal az erőkifejtéssel könnyebb megindítani, amennyiben nagyobb a térdszög 30.

A felső elit sportolóinak átlagos térdszöge folytatólagosan nagyobb maradt az M1 szakasz végén. Nyilvánvalóan a nagyobb térdszög itt is kedvez a súlyzó felgyorsításához.

 

3. táblázat: a comb és a lábszár által bezárt átlagos szögek a rajthelyzetben, valamint az M1, M2 és M3 szakaszok végpontjain

 

 

A térdszögek átmenetileg csökkennek az M2 fázis idején. Kimutatták, hogy a térdízület kb. 12°-al hajlik a felső elit emelőinél, és átlagosan csak nyolcat az al-elit csoportban (lásd 3. táblázat!). Az M2 fázis rendkívül kritikus, gyorsan kell végrehajtani ahhoz, hogy hatékony legyen az emelés. Amennyiben a mozdulat elég gyors, visszanyerhető rugalmas energia keletkezik, így a combfeszítők kontcentrikus összehúzódását követően azonnal besegítenek a comb hátsó izmai. Ugyanakkor a mozdulat gyorsasága összefüggésben van a hajlítás mértékével 29, márpedig az al-elit súlyemelői anatómiailag kevesebb hajlítást képesek produkálni, ez pedig a térdízület kisebb szögsebességét jelenti M2 szakasz végrehajtása idején: 41,01-76,56 fok/s. A felső elitben a szögsebessége 88,35 - 118,73 fok/s. 

Meg kell jegyezni, hogy a kisebb szögsebesség dacára, adott esetben lehet gyorsabb a térdhajlítás ideje, mert kisebb szögtartományban valósul meg. A felső elitben a sportolók 0,085-0,115 s alatt hajlították a térdüket, míg az alsóban 0,110-0,150 s tartományok között volt a szükséges idő. Utóbbi csoportban tehát akadt olyan, aki 110 ezredmásodpercet töltött a hajlítással, míg a másik a felső elitben százötvenet.

A felső elitnél a térdszög M3 szakaszban is nagyobb maradt, miközben a térdízület szögsebessége átlagosan nagyobb volt, mint csípőízület szögsebessége. Ez, ha valóban így van, növeli a gyorsulást, kedvezve a nagyobb "robbantásnak" a második húzás alkalmával 29.

Mindeközben az al-elit sportolóinak térdszögei kisebbnek bizonyultak M3 szakaszon, így a térdízület maximális szögsebessége (233,63 - 357,87 fok/s) döntően alacsonyabb maradt, mint a csípőízületé (306,48 - 397,75 fok/s. 

4. táblázat: a térdízület (KAV), valamint a csípőízület (HAV) átlagos maximális szögsebessége (w). Megjegyzendő, hogy a KAV w-jében a top-elitre vonatkozólag a nagymértékű szórás (244,96 - 369,66), így az gyakorta nem haladja meg a HAV w értékét (250,48 - 308,80).

 

 

A következő szempont a nagyon is vitatható időszekvenciák kérdése. A vizsgálatban minden sportoló esetében pontosan mérték a súlyzó emelésének különböző szakaszaira fordított részidőit. Detektálták tehát "1-es" súlyemelő mennyi idő alatt teljesíti az M1 szakaszt, majd ehhez hozzáadták "2-es" sportoló eredményét, és így tovább összeadva mind a hat-hat sportoló idejét, majd a kapott eredményt átlagolták. Azonos módon jártak el az M2, M3 és M4 tartományokra jutó időeredményekkel is.

5. táblázat: időstruktúrák százalékos megoszlásának ábrázolása diagrammon

 

Ezután M1, M2, M3, valamint M4 részidők átlagait százalékos megoszlásban viszonyították a szakaszok összidejéhez. Ez  természetszerűleg megint átlagolt eredmény: adott sportoló M1, M2, M3, és M4 szakaszokra fordított idejét hozzáadták a másik öt versenyző idejéhez, majd leosztották hattal. A másik csoportban azonos módon jártak el. A vizsgálat szerzői szerint az időszekvenciájának elemzése azt mutatta, hogy a felső és az alsó elit eltérő időstruktúrákat használt a cselekmény kivitelezésére. Az alsó elit súlyemelői hosszabb kezdeti (M1), valamint átmeneti (M2) fázist használtak, míg a felső elitben hajlamosak voltak növelni a döntő fázist (M3) 29.

Az átlagolás diagrammon való ábrázolásából fakadó megállapítás nagyon jól fest papíron, de jobb ha vetünk egy pillantást a tanulmányhoz felhasznált adatokra:

 

6. táblázat: a különböző szakaszok emelésére fordított átlagos idő

 

 

Mint kiderül, a felső elit 0,48 mp alatt hajtja végre az M1 szakaszt, míg az al-elit ideje 0,53 mp. Azonban a zárójeles értékekből világos, hogy afő eredmények pusztán átlagot jelölnek, miközben a zárójelben pontosan leolvasható a szórás. A top elitben az M1 szakasz átlagos emelési ideje 0,48 mp, de ez 6 század szórást enged meg. A leggyorsabb kezdeti emelő tehát 0,45 mp alatt teljesíti, de van olyan, aki a fázis 0,51 mp idejébe kerül.

Az al-elit átlagideje 0,53 mp, amely 9 századnyi szórást enged meg. Ez lehetővé teszi, hogy a csoport leggyorsabbja keveseb, mint 0,49 mp idő alatt teljesíti az M1 szakaszt. Kétségtelenül jobb idő, mint a felső elit leglassabb emelőjéé.

A különböző fázisok (M1, M2, M3, M4) átlagidejéhez képest a szórások eltérő eredményeket fognak lehetővé tenni minden sportolónál, így diagrammon feltüntetett kétféle százalékos megoszlás a végrehajtási ritmusára vonatkozólag abszurdum. A fázisok részidői minden sportolónál máshogy viszonyulnának egymáshoz a százalékos megoszlást tekintve. Az eltérő időstruktúrákról szóló konkluzió tehát nem igaz.

7. táblázat: a különböző szakaszok átlagos ideje, valamint a legrövidebb és leghosszabb emelési időtartamok

 

 

Kétféle sebességgörbe fordul elő a maximális gyorsításig a szakítás végrehajtása során. Az egyik minta szerint a sebesség a kezdeti gyorsulás enyhén csökken az M2 szakasz idején az újabb gyorsításig. A másik ritmus a legjobb súlyemelőkre jellemző: a sebesség az M1 szakasztól folyamatosan nő az M3 elejéig. Maga a tanulmány jegyzi meg, hogy a felső elit és szub-elit sportolóira egyaránt az utóbbi volt jellemző 29.

A tanulmány ezután hat ábrát mellékel, amelyeken egyenként összevetették a felső, valamint al-elit azonos helyezésű sportolóit a maximális függőleges sebesség változását illetően. Ezekből szándékosan kettőt emelünk ki. Ugyanis a felső kategória ll. , és az al-elit második helyezettje ábráiból, valamint a Vl. helyezettek ábráiból egyaránt olyasmi rajzolódik ki, amiről a szerzők jobbnak láttak hallgatni. Ha elsőként összehasonlítjuk a ll. helyezetteket, látni, hogy az al-elit súlyemelője nagyobb függőleges gyorsulást ér el a súlyzóval, mint a felsőkategóriás megfelelője, sőt a maximális gyorsulás időben is gyorsabban lép fel (felső ábra, szaggatott vonal). Ezen felül a "folyamatos sebességnövekedés"helyett a felső elit sportolójánál egy-egy ponton visszaesés, illetve stagnálás látható (felső ábra, vastag vonal). A hatodik helyezettek (második ábra) esetében az látszik, hogy al-elit sportolója egy árnyalatnyival később ugyan, mégis magasabb függőleges gyorsulást ér el.

8. táblázat: sebességörbék összehasonlítása

 

 

A szakítás technikájának utolsó aspektusaként vizsgálták a gyakorlatok stabilátását. Ennek egyik paramétere a súlyzó vízszintes irányú kitérése. A legnagyobb átlagértékek egyaránt az M6 szakaszban mutatkoztak, a felső elit esetében 17,08 cm (szórás: 6,32), az al-csoportnál pedig 17,25 (6,82). Ebben, és a másik két paraméterben sem találtak szignifikáns különbséget a felső-elit, és az al-csoport emelői között. Az eredmény azt jelzi, hogy az al-elit ugyanolyan hatékonyan használja fel energiáját, mint a felső-elit 29.

A tanulmány szerzőinek értékelése több ponton is ellentmondásba keveredik a kapott adatokkal, amennyiben az átlagolás mögé nézünk, kibontva az egyéni értékeket. Ilyen feltételek mellett az egyes adatok valódisága is kérdésessé válik. A különböző paramétereket addig a mélységig tudjuk ellenőrízni, ameddig az internetes keresők lehetővé teszik. Részben megállapíthatjuk az egyes sportolók kilétét a top, valamint a szub-elit csoportban, amelyből kiindulva életkoruk, testsúlyuk, valamint az emelt súly is kideríthető a  nevesített versenyeken, majd mindez összevethető a tanulmányban megadott adatokkal.

A cikk állítása értelmében a top-elit hat sportolójából hárman nyertek olimpiai aranyérmet, két fő világbajnoki aranyérmet, és egyvalaki az Ázsia Játékokon volt győztes. Ezen információ ellenőrízhető, elsőként olyan kínai sportolókat kell keresnünk, akik 2008, 2012, valamint 2016-ban megnyerték az Olimpiát. Ugyanakkor mindhármuknak aktívnak kellett lennie a 2015. évi kínai bajnokság, valamint a 2016-ban rendezett "Olimpic Trials" idején.

2008, 2012, valamint 2016 győztesei közül nem mindnyájan kerültek a top-elitbe.

 

 

Habár mindhárom Olimpián kínai versenyző nyert, nem az összes győztes került a top-elit kategóriába. A valóságban mindhárom sportoló indult a 2015. évi kínai bajnokságon, amelyet a tanulmány szerzői szerint a szub-elit számára tartottak fenn. Liao Huj kiesett a szakításban, Lin Csing-Feng negyedik lett az összetettben - ennélfogva a szub-elit versenyzője, Si Cse-Jung pedig a verseny győztese, aki így a top-elit versenyzők közé került. Kizárásos alapon Liao Huj az egyik top-elit versenyző, aki olimpiai bajnoki címmel rendelkezett, a másik pedig Si Cse-Jung, de őt csak utólag nevezhetjük olimpiai bajnoknak, hiszen az "Olimpic Trals" az Olimpiai Játékokat megelőző esenényként még nem szolgáltatott neki bajnok címet. Az tehát egyértelműen hamis állítás, mely szerint a top-elit versenyzők közül hárman rendelkeztek olimpiai aranyéremmel.

Nézzük a mi a helyzet a világbajnokságokkal! A tanulmány azt írja, hogy a top-elitből két fő rendelkezett világbajnoki címmel. A 2009-2015. év világbajnokságait szemlélve látni, hogy hat versenyből öt alkalommal született kínai győzelem.

Liao Huj az egyikük, aki 2009, 2013, 2014-ben áll az élen, a másik pedig Si-Cse Jung, aki 2015-ben győzőtt. A 2010. évi Világbajnokság eredeti győztese egyébként szintén Liao Huj, de diszkvalifikálták doppinghasználat miatt, és így járt a ll. helyezett Ninel Májkuleszku is 30.  Tang Tö-sang, a következő épp bajnoka minden valószínűség szerint Liao Huj eltiltása okán szerezhette világbajnoki címét, azután soha többé nem hallani róla a súlyemelő közéletben. Ami az egészből lényeges: valóban két fő nyert világbajnokságot a top-elit sportolói közül.

 (Hamarosan folytatjuk)

 

 

Hivatkozások:

28 Stephen J. Rossi, Thomas W. Buford, Douglas B. Smith, Robin Kennel, Erin E. Haff, G. Gregory Haff: Bilateral Comparison of Barbell Kinetics and Kinematics During a Weightlifting Competition   International Journal of Sports Physihology and Performance, 2007;2:150-158

29  Gong Liu, Gusztáv Fekete, Hongchun Yan, Jing Ma, Dong Sun, Quinchang Mei, Yaodong Gu: A szakítás technikájának összehasonlító háromdimenziós  kinematikai elemzése. Heliyon 4. kötet, 7. szám E00658 2018. július 1.

30  https://www.iwf.net/anti-doping/sanctions

 

Oldal: Szakítás: a súlyemelés félreértett fogásneme 3. rész
Amatőr súlyemelők és testépítők weblapja - © 2008 - 2024 - amatorsulyemelokoldala.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat